A Den Braven megkapta a CSEH ÜZLET GYÉMÁNTJAI díjat

Úvalno, 2019. február 21. – A Den Braven production s.r.o. cég elnyerte a 2018-as Cseh üzlet gyémántjai elnevezésű díj harmadik helyét a Cseh Köztársaság Morva-sziléziai régiójában. Az elismerést a társaság ügyvezetője, Ing. Miroslav Mohyla vette át.

A prágai Karlín Zenés Színházban 2019. február 14-én tartott díjkiosztón első ízben adták át az új Cseh üzlet gyémántjai díjat, amely az ország egyes régióiban működő cseh cégek teljesítményének hagyományos és tekintélyes elismerése kíván lenni.

Miroslav Mohyla a következőket nyilatkozta: „Megtiszteltetés volt számunkra, hogy részt vehettünk ezen az eseményen, különös tekintettel arra, hogy az értékelés egzakt gazdasági paraméterek, nem pedig szubjektív szempontok alapján történt.“, majd mosolyogva hozzátette: „Mivel régiónkban csupán a harmadik helyet szereztük meg, nyilvánvaló, hogy tovább kell tökéletesítenünk működésünket.“

A Cseh üzlet gyémántjai díjat azon rangsor szerint ítélik oda, amelyet minden év végén a Bisnode társaság elemző szakértői állítanak össze a Cseh Köztáraság egyes régióiban az utóbbi három évre vonatkozó objektív gazdasági mutatók alapján (ezúttal tehát a 2015–2017-es időszakot vették figyelembe). Mind a tizennégy régióban a három dobogós társaság kapja a díjat. A Morva-sziléziai régióban 559 cég teljesítette a részvételi feltételeket, ezekre terjedt ki az értékelés.

A rangsorban azon cseh köztársaságbeli székhelyű cégek szerepelnek, amelyek forgalma az utóbbi három évben 100 millió – 5 milliárd CZK (kb. 1,2–62 Mrd Ft) volt, és nyilvánosak a pénzügyi kimutatásaik ebből az időszakból. Minőségi kritérium, hogy a cég képes legyen teljesíteni a kötelezettségvállalásait, tehát nem állhat felszámolási vagy fizetésképtelenségi eljárás alatt, és nem szerepelhet a megbízhatatlan fizetők, illetve olyan jogi személyek nyilvántartásában, amelyek ellen az államnak vagy egyéb jogi személyeknek követeléseik vannak.

Mind a 14 régióban összeállítják a cégek TOP 30-as listáját az alábbi paraméterek figyelembevételével:

  • Bevételnövekedés
  • Eszköznövekedés
  • ROE – sajáttőke-arányos nyereség
  • Folyó likviditás – forgóeszközök/rövid lejáratú kötelezettségek

Minden régióban a 10 éllovas listáját teszik közzé. Az objektív gazdasági díjakat mindig az egyes régiók három dobogós helyezettje kapja.

A projekt szakmai színvonalát a prágai Károly Egyetem, a Cseh Műszaki Egyetem, valamint a Cseh Köztársaság Gazdasági Kamarája garantálja. Az elemzőpartner a Bisnode társaság.

A Den Braven production s.r.o. a cseh piacon 1997 óta jelen lévő Den Braven Czech and Slovak a.s. leányvállalata. Az utóbbi társaság építéskémiai termékek, úgymint kittek, szilikonok, PUR-habok építési adalékok, bitumenes lemezek és egyebek értékesítésével és forgalmazásával foglalkozik. Kiváló ügyfélszolgálatának, a Den Braven márka támogatásának és kiterjedt kereskedői hálózatának köszönhetően az építéskémiai ágazat élvonalbeli szereplője. 2018. évi forgalma meghaladta a 2 milliárd CZK-t (kb. 25 Mrd Ft).

2013 óta a Den Braven production s.r.o. révén cementkötésű csemperagasztókat, önterülő aljzatkiegyenlítőket, homlokzati cementhabarcsokat, alapozókat és vízszigetelő anyagokat gyárt Přerov városában.

A cég Szlovákiában és Magyarországon is aktív tevékenységet folytat.

#denbravenhu